Slider

Üdvözöljük Környén!

2851 – Környe, Alkotmány u. 2. | telefon: 34/573-100 | kapcsolat: info@kornye.hu

Korabeli fotókból, történelmi tablókból, tárgyi emlékekből összeállított kiállítás megnyitó, filmvetítés, beszélgetés az egyik alkotóval, könyvszerzővel – ezt kínálta az érdeklődők számára annak az emlékező programsorozatnak az első állomása augusztus 26-án a környei Művelődési Házban, melyet a Német Nemzetiségi Önkormányzat Környe szervezett a kitelepítés 75. évfordulója alkalmából. Az 1947. augusztus 27-ei jogtalan kitelepítés Környéről 101 családot kényszerített csekély ellátással zárt vasúti vagonokba, amely Németországba szállította őket.

Az 1947-es lakosságcsere súlyos tragédia volt mindenki számára, és egyben oktalan is, mivel nem létező problémára adott rossz választ. Ha a környei történelmet vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy a falu lakossága békében, együttműködve élt. Ugyanez mondható el a felvidéki falvak esetében is. Így a diktatórikus politika értelmetlen döntést hozott, melynek nyertese nem volt, vesztesei, áldozatai viszont annál többen. Soha többé nem szabad megengednünk, hogy a demokrácia ilyen mértékben sérüljön, hogy bárhol, bárkit nemzeti hovatartozása okán hátrány érjen. Ezért is fontos dolog, hogy emlékezzünk, és még fontosabb, hogy emlékeztessünk – emelte ki Tirhold Kármen elnök a „Kitelepítettek útja” című tárlat megnyitóján, melyet környékbeli községekből érkezők is megtiszteltek jelenlétükkel.

A szeptember 30-áig látogatható kiállítás korabeli fotókon mutat be egykori környei népviseleteket, életképeket, családi ünnepeket, hitéletet, a németországi új életet, s családok évtizedekkel későbbi egymásra találását. A ma 80-85 éves emberek gyerekként élték át az eseményeket. Az 1942-es népszámlálásnál pedagógusok írták össze az adatokat. Arra a kérdésre, hogy milyen anyanyelvű az illető, az idős embereknél német nyelvet írtak be, hiszen ők alig beszéltek magyarul, még az iskolában is németül tanultak, de az állampolgárságuk magyar. Néhány pedagógus jóindulatú figyelmeztetése ellenére német anyanyelvűnek vallották magukat. Ez már elég volt ahhoz, hogy kitelepítsék őket. 1945 után megindult az uszítás a svábok ellen. Mindenért őket tették felelőssé, ami a korábbi években történt. „Minden sváb volksbundista volt, a csecsemőktől az aggastyánokig… A svábokat ki fogjuk telepíteni. Távozzanak!” Ehhez hasonló és még durvább mondatok láttak napvilágot az újságok oldalain… A kiállítás azoknak a környei családoknak állít emléket, akiket jogtalanul elűztek a szülőföldjükről…

Az előtérben látható, tárgyi emlékekből, a környei Tájház gazdag gyűjteményének töredékéből összeállított tárlat a régi 30-as, 40-es éveket idézi. A bemutatott ruhák eredeti környei, hétköznapi és ünnepi viseletek. Látható az a harmonika is, amellyel az 1993-ban alakult Német Nemzetiségi Dalkör Környét kísérte kezdetben Dénes Pista bácsi, aki egyáltalán nem ismerte a kottát, viszont zenei tehetsége olyan hatalmas volt, hogy a gombos harmonikával hallás után el tudta játszani a zenei kíséretet több szólamban. Az egyik asztalon bemutatott házi oltár szinte minden sváb család otthonában megtalálható volt. Köztudott, hogy mélyen vallásos emberek voltak, a vasárnapi szentmise és az étkezések előtti áldás nem maradhatott el. Ha valaki esetleg nem tudott részt venni a misén, annak a kis házi oltár szolgált a lelki feltöltődés színterévé.

,,Mi svábok mindig jó Magyarok voltunk” – a László Gábor rendezte, több fesztiváldíjat is elnyert dokumentumfilm vetítése következett az esemény folytatásaként. A címadó mondat egy Németországba kitelepített magyarországi sváb szájából hangzott el, arra utal, hogy az illető nem is igazán érti, hogy miért lett kitelepítve Magyarországról, pedig mindig jó magyar volt. A film azt a jelenséget is igyekszik bemutatni, miszerint a sváb egy olyan nemzetiség, akik nagyon jól tudtak beilleszkedni a magyar társadalomba és sok sváb idővel még „magyarabb is lett a magyarnál”. A német-magyar együttélés már több mint 1100 évre nyúlik vissza, és olyan, mint egy jó házasság. Vannak benne csodálatos pillanatok és olyanok is, amiket az ember inkább feledni szeretne. A film ennek az 1100 éves német-magyar közös együttélésnek a bemutatására vállalkozott időnként a megszólalók keserű humorával, máskor a nézők tekintetébe is könnyeket csaló mély fájdalmával.

Bihari Zoltán a „Mi, svábok” című könyv szerzője is részese volt a film készítésének, és mint a vetítést követő beszélgetés során fogalmazott, szerinte az alkotást látniuk kell a sváboknak, és mindazoknak, akik svábokkal élnek. Évtizedekig zajlott az elhallgatás, s bár megnyíltak a kitelepítést elszenvedők a forgatás során, sok seb szakadt fel. Örülhetünk neki, hogy legalább beszéltek róla – mondta. Az alkotó szerint a film jelentősége, hogy a fiatalabb korosztály és a felnőttek számára is érthető, egyben olyan művészi eszközöket, modern technikai megoldásokat alkalmaztak, amelyekkel a tizenévesek számára is jól közvetíthető az üzenet. A beszélgetés természetesen a Környén óriási sikert arató „Mi, svábok” című könyvet is érintette, amelynek tavaly nyárra készült el a bővített, 200 települést bemutató kiadása. A szerző úgy vélte, hogy a 200 település jól reprezentálja a mai magyarországi sváb falvak, községek, kisvárosok életét, jellegzetességeit. S bár eleinte aggódott a lehetséges „ismétlődések”, azonosságok miatt, a kutatások során beigazolódott, hogy mindenhol mások a helyi szintű adottságok, s hogy valamennyi település a sokszínű magyarországi német közösség egy-egy szelete.

 

 

Megosztás