2851 – Környe, Alkotmány út 2.
Elnökség és szakosztályok
Kezdődik a bajnokság
Augusztus 21-én kezdődik a Környe SE megye II. felnőtt (és ifi) labdarúgó csapatok bajnoksága (őszi forduló). A tavalyi 2. hely után idén a cél a dobogó legfelső foka. A csapat és az egyesület vezetése minden szurkolót, érdeklődőt szeretettel vár a bajnoki mérkőzésekre a sportpályán! A találkozók időpontjai itt tekinthetők meg: mérkőzések
Környére vándorolt a kupa
Július 30-án rendezte meg a Tardoskeddi Sportegyesület a Szikora György ifjúsági labdarúgó tornát. A rendezvényre meghívást kapott a Környei Sportegyesület ifjúsági labdarúgó csapata is. A tornán 6 csapat indult, a mérkőzések két csoportban zajlottak. A Környe csapata az erősebb csoportba került és a torna egyik esélyesének legyőzésével jutott el a döntő mérkőzésig. A döntőt a másik csoport győztesével, a Tardoskedd csapatával vívta. Kemény küzdelem után a döntetlenre végződő mérkőzést 11 rúgásokkal kellett eldönteni, melyben csapatunk felülmúlta a házigazdák csapatát. Az 5 szlovák csapat mellett a környei fiatalok remek teljesítményt nyújtottak. A torna félidejében került sor a világhírű Szikora György – az európai Pelé – emlékhelyén a koszorúzási ünnepségre. A házigazdák jóvoltából a játékosok a mérkőzéseket követően a szomszédos fürdőben frissíthették fel magukat a nagy melegben. A környei fiatalok a vándorkupa megszerzését követően aranyéremmel térhettek haza.
Pályaavatás
Az elmúlt hétvégén (április 10.) a csapatok az idény első meccsét játszhatták itthon. Az összes csapat „pályaavató” mérkőzést játszott. Azonban az ünnepélyes megnyitóra a férfiaknál került sor, őket az utánpótlás játékosok kísérték fel a pályára, majd az elnökségi tagok kérésére Süliné Ági néni végezte el a kezdőrúgást. Szerencsére fiúk itthon tartották a 3 pontot és nagyarányú győzelmet arattak: Környe- Bakonysárkány: 6-0.
Azonban nem csak a felnőtt férfiak érdemelnek gratulációt, hanem az egyesület többi foci csapata is (Ifi, U14,U16,Női U17,női), akik szintén győzelemmel zárták a hétvégét.
Ezúton is gratulálunk a csapatoknak!
Pálya információ:
A locsolórendszer működtetéséhez szükséges víztartály megérkezett, valószínű, hogy nemsokára a már a rendszer is elkészül, így hamarosan megkezdődhet a pálya frissen tartása és locsolása. Az eszközt pályanyitó ünnepséggel vesszük át.
Magda Patrícia
Szezonnyitó (2016. 03. 17.)
Jól indult férfi labdarúgócsapatunk számára a 2015/16-os szezon második fele. A csapat eddig három mérkőzést játszott, és mindet meg is nyerte. Környe SE – Várgesztes SFE: 3-1, Vértesi erőmű SE – Környe SE: 1-3, Környe SE – Dad KSE: 5-1. A férfiak jelenleg a negyedik helyen állnak, azonban ha így folytatják, akkor a dobogó is meg lehet év végére. Gratulálunk a csapatnak és további sok sikert kívánunk az eredményes játékhoz.
U19-es férfi csapatunk a korábbi bukdácsolások után, végre nyerni tudott Dad KSE ellen 7:2-re, reméljük, folytatódik a csapat pozitív mutatója, és nyerni tud ezen a hétvégén is.
Az U16, az Öregfiú és a Bozsik csapatainak még nem kezdődött el a szezon.
Női focicsapatunk, sorra nyeri a meccseit a tőlük megszokott módon. Következő mérkőzésük Halászteleken lesz.
Női kézilabda csapatunk kuparendszerben játszik. Idén először február 28.-án játszottak: Esztergom és Tarján ellen, az első meccsen győzelmet aratott a csapat, azonban a másodikon ki kapott. Március 19-én lesz a következő forduló Tarjánban.
A férfi kézilabda csapat sajnos az idei szezonban létszám hiány miatt nem tudott indulni.
A csapatok tavaszi sorsolása itt tekinthető meg: sport-Tavasz sorsolások1
Magda Patrícia
Ismét megjelenik a Sportszelet! (2016. 03. 16.)
Ismét megjelenik az 1996-ban, éppen húsz esztendővel ezelőtt alapított Sportszelet című Pest megyei futball-lap, amely 2003 óta folyamatosan, a téli és nyári szünetek kivételével megszakítás nélkül tájékoztat a Pest megyei amatőr és utánpótlás labdarúgásban történtekről. A Sportszelet mostantól minden csütörtökön jelenik majd meg, a Pest Megyei Igazgatóság gondozásában.
http://igazgatosagok.mlsz.hu/2016/03/10/matol-ujra-sportszelet/
Vissza- és előretekintés: labdarúgás (2015. 08. 19.)
A Környe Sportegyesület felnőtt labdarúgó csapata sajnos hosszú idő után búcsúzott a megyei első osztálytól. Az elmúlt évek hanyatlását nem sikerült egy év alatt rendbe tenni, ennek következménye volt a tavalyi gyenge szezon.
Toborzó
A Környe SE Labdarúgó Szakosztálya utánpótlás játékosokat keres több korosztályba. Ha szeretnél versenyszerűen, csapatban focizni, vagy csak próbára tennéd magad, akkor jelentkezz bátran! A szakosztály minden 1999. január 1. és 2010. december 31. között született lányok és fiúk jelentkezését várja.
Érdeklődni Békefi Alexandránál lehet a bekefiszasza@gmail.com e-mail címen, vagy a 06 20 5644031-es telefonszámon, illetve személyesen a labdarúgópályán kedden, csütörtökön 16 és 18, szerdán, pénteken 17 és 18 óra között.
Ismét bajnokok a környei labdarúgó hölgyek
Már egy döntetlen is elegendő lett volna a Fejér Megyei Női Labdarúgó Bajnokságban szereplő Környe SE számára az utolsó fordulóban a bajnoki cím megszerzéséhez, ám a környei hölgyek nem „dőltek hátra”. Raffai Sándor edző csapata pontosan tizenkétszer rezgette meg a Tác hálóját, míg az ellenfélnek nem sikerült gólt szereznie.
Hétvégi eredmények (05. 19.)
A női labdarúgó csapat ismét a bajnoki trófea közelében!
Hétvégi labdarúgó eredmények
A női labdarúgó csapat és az U14-es korosztály győzelmet könyvelhetett el a hétvégi mérkőzése után. (2015.05.11.)
Labdarúgó csapataink hétvégi programja:
2015.04.25. szombat:
- 10:00 Nádasdladány – Környe Női felnőtt bajnoki
2015.04.26. vasárnap:
- 9:00 Oroszlány, Bozsik torna a Környe U11 és Környe U13 csapataival
14:00 Környe – Ete U19 megye1 bajnoki
16:00 Környe – Ete felnőtt megye1 bajnoki
Környe-Amazonok: 1:0
(április 18.)
Egy végig kiélezett, pörgős, harcos mérkőzésen múlta felül szombaton a tatabányai Amazonok együttesét Környe női labdarúgócsapata hazai pályán. A meccset a házigazdák roppant idegesen kezdték, s majdnem 10 percnek kellett eltelnie, hogy magukra találjanak, de végül sikerült.